Kávé ízü álomvilág

Soha nem késő elkezdeni! Közel a hatvanhoz kezdtem el leírni gondolatokat, jegyzeteket készíteni , amik rögzítik az élet bizonyos pillanatait. Egy adott szituációhoz csak kevés fantázia kell és kész a mondanivaló. Érezd magad jól itt kedves Vendég!

       ÓCSKÁBÓL ÚJAT              

      Tudom, milyen volt a kommunizmusban sorban állni élelmiszerért, és gyakorlatilag mindenért amit venni szeretett volna az ember, de én soha nem gondoltam volna, hogy napjainkban,  órás sort kell végigálljak, hogy bejussak a cipészhez. Már egy jó hónapja mind halogatom a csizmám javíttatását, végül eldöntöttem ma lesz az a nap, amikor időt szánok rá. Mosolyogva érkeztem, és rögtön elszomorodtam, mikor megláttam mennyi ember vár, egy nő meg is jegyezte: látszik, hogy szegényedtünk el mert inkább megjavíttatjuk a cuccainkat mintsem újat vegyünk helyette. Na jó de én eddig sem voltam gazdag, fejezte be mondanivalóját. Végre bejutottam, de bent is sor volt, így körülnéztem, és a falon megláttam a felhívást - "Nem veszünk be koszos cipőket javítatni". Na tessék! most mitévő legyek, gyorsan előrángattam a csízmám és megnéztem, annyira koszos lenne? Már azon voltam, hogy kilépek és megmosdatom a lábbelimet, mikor megláttam, nem hogy fogyna a sor kint, hanem növekszik. Na ette fene, széles mosollyal a cipész elé raktam a csizmám, meg kell javítani a cipzárt. Ahogy szokás mondani, egy hozzáértő szem, egy erős férfikéz és máris működött. Megkönnyebbültem, ha szükséges lenne, már ma használhatom a csizmámat, és még nem is kellett fizessek. Kellemes ünnepeket kívántam a bácsinak és kisétáltam a helyiségből. Hazafele azon gondolkodtam, ha már így rendbe szedték a csizmám, akkor amint haza érek alaposan ki is fényezem, hisz megérdemli.

        Haza értem, ebédelni kellet, mosogatni, a szemetet ki kellet vinni, aztán leültem néhány gombot felvarrni két régebbi kabátból készített "új" darabra. Utánna millió dolgom akadt, kicsit belefáradtam a mai napba, de most tényleg megyek és kifényezem az összes cipőmet.

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 5
Tegnapi: 69
Heti: 115
Havi: 618
Össz.: 190 925

Látogatottság növelés
Oldal: Ócskából újat
Kávé ízü álomvilág - © 2008 - 2024 - kave-izu-alomvilag.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »