HAJNALI SZENVEDÉLY

 

     Amikor a hajnal rózsaszínű arcát lángra lobbantja és szeméhez érnek a nap simogató sugarai, az álom elillan. Boldog, mert vele van élete férfi-ideálja és ma csak az övé! Ahogy elnézi kissé borostás állát, szemét esernyőként lezáró szempilláit, nyugodt lélegzetét, melegség önti el. Szerette volna simogatni, cirógatni és mellé bújni, hogy örökre elvesszen ölelése tengerében, de nem akarta megzavarni pihenését. Inkább nézte, nézte vágyakozva, fantáziájában különböző szerepjátékok, szenvedélyes jelenetek formálódtak. Úgy érezte magát mint aki tűzben született, lángolt még a gondolattól is minden kis sejt a testében. A vér, akár egy partját vesztett folyó zúdult az ereiben. A felkelő nap forró sugarai még gerjesztették jobban a benne izzó vulkánt, még senki nem hozott ki belőle ilyen nagyfokú érzelmi lángolást. A  férfit gyermekként öleli magához az álom, néha pillája meg-megrebben, boldog mosoly játszik szája szögletében és a lélegzete mint egy kismadár trillája hagyja el ajkát.  Szíve hangosan kalapál, félve néz a férfira, vajon meghallja ezt az őrült lüktetést, ezt a vadlovak dübörgését mely még a fülében is harcosok dobpergését idézi? Szinte legyengíti ez a hajnallal ébredt szenvedély és felemészti erejét. Azt érzi egyre nagyobb erővel önti el a vágy, ahogyan a tenger csapkodja bősz erővel a part szikláit  melyek az évezredek során ellenállnak a hullámveréseknek. Nem tudja még hogyan győzze le ezt a szenvedélyt, mert olyan erővel tör rá, hogy inkább kínná alakul. A vér úgy zúdul le ereiben akár a tavaszi zápor. Nem frissítőileg hanem tűzgolyóvá olvasztva minden apró sejtjét. Közelebb ül az ágyhoz és nézi alvó kedvesét aki semmit nem tud erről az olthatatlan szomjúról mely hajnal óta kínozza. A keze szinte magától indul, hogy a férfi homlokát megsimogassa, hátha felébred, de a gondolattól félúton megáll. Nem... nem... nem... nem ébresztheti fel mert olyan édesen alszik! Vissza kell fognia magát, próbál a vér szavának ellenállni, de oly nehéz! Mintha az egész teste ellenállásba ütközne! Már nincs akarata, a gondolatok egymást kergetve száguldoznak agyában. A nap, mint egy jó fotós ha remek képet remél, lángragyúlt arccal figyeli a vérvörössé váló női pírt. A csend mélyen bevésődik a szobába, csak a kitörni vágyó érzelem szapora pihegése hallatszik. Nagyon szeretné magához szorítani, és soha el nem engedni a kezét, de nem meri, csak a szíve zakatol folyamatosan. A szenvedély újult erővel támadja, mint az ellenség a várat az utolsó csapás előtt. A nap újra pironkodva benéz az ablakon és a feltámadt széllel suttogva megbeszélik az eléjük táruló látványt. A szemében olyan láng vibrál mellyel felgyújthatna most egy egész erdőt. Testében pattognak a vágy szikrái és a vére áradó folyóként lüktet ereiben.  A férfi most fordul egyet, és tovább alszik édesdeden. Gondolkodik, jár az agya és előrébb lépked. Mindig egy csak egy lépést tesz lassan, nagyon lassan. A pillanat hevében észre sem vette már ott áll az ágy mellett. A vágy az ami égeti, marja belülről akár a sósav. Megsimogatja arcát, apró csókokkal halmozza el, mire a férfi felébred és tekintetük egybeforr. Elmosolyodnak, maga mellé vonja a nőt aki már szinte öntudatlan állapotban, remegve bújik hozzá! És a szél mosolyogva kergeti el a kíváncsi bárányfelhőket, vidáman fütyörész, suttogva adja tovább az ablakon látottakat. A hálószoba előtti rózsák vidám bólogatással veszik tudomásul mi történik odabenn, illatuk tettekre sarkalják a méheket is!

 

 

Oldal: Hajnali szenvedély
Kávé ízü álomvilág - © 2008 - 2025 - kave-izu-alomvilag.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat