EGYETLEN EGY KÉRDÉS

      Sötét van, késő éjjel térünk haza. Az autó egyre gyorsabban halad bele az éjszakába. Nem tudom mit is érzek, teljesen összekavarodik minden bennem. Furcsa, hogy egy szó, egy őszinte érzés, egy tiszta vallomás mennyire megváltoztat mindent. Ezzel mindent elrontottam és nem most, talán még az elején. Talán! Ma is mindent pontosan úgy csináltam mint eddig, mint évek óta, az ébredéstől késő estig. Nem remegett kezemben a kávés bögre, nem égettem oda az ételt, nem válaszoltam mogorván párom provokációira. Nem sütöttem le a szemem amikor rám emelte tenyerét, nem ordítottam amikor szivem sajgott a fájdalomtól emiatt, nem panaszkodtam. Nem változtattam semmit, mégis valami megváltozott. Érzem. Éreztem akkor is amikor induláskor hazafelé kocsim volánja mögé ült, kierőszakolva mozdulatát. Tudatosúlt bennem, hogy ő is érzi. Mindegy mit teszünk, jót vagy rosszat, a következmények ellen nem tehetünk semmit, csak sodródunk az árral! Egy éles kanyarban megcsúszik az autó. Fékcsikorgás, káromkodás. A már évek óta megszokott hangnem. Vigyázz! sziszegem rémülten. A válasz elmarad. Gyorsít. Még egy pillantásra sem méltat. Szivem elszorúl, néma csendbe maradok. Fürkészve, de ugyanakkor tele aggodalommal nézem az arcát. Próbálom kitalálni mit gondolhat. Kérlek, lassíts! kozkáztatok meg óvatosan egy intést. Csak egy dühös morgást kapok válaszúl. Haragszik és dühös. Persze hogy az, különben nem száguldanánk így késő éjszaka. Nem is egyszerűen mérges, emészti a düh és a gyűlölet, amit látni szemében. A szeme beszédesebb mint ő maga. Kérlek, ne csináld ezt! szólok megbicsakló hanggal. Csak a nagy csönd, mintha nem is hallaná amit mondok. Fölvetűl bennem a kérdés, amire rég tudom a választ. Nem jelentek semmit! Részeg és amikor mellé ültem az autóba nem tudtam mit csinálok. Én nem is akartam volán mögé engedni, de akkor hogyan kerűlt oda? Ő a hibás, egyedül csak ő! De miért? Valahol mélyen már rég tudtam, hogy be fog következni az elkerülhetetlen. Talán túl rég tűröm minden bántalmát, túlon túl nyelek le minden sérelmet szó nélkül. Ezt nem tudja lenyelni? Megint rá nézek, tekintetét keresem. Ribanc! ordítja felém. Ostorcsapásként ér a vád. Tessék? de miért? Gondolkodom, nem értem! Szeme vörös pillantása elviselhetetlenül éget. Elfordítom a fejem, inkább a sötétségbe bámulok bele pislogás nélkül, mintha ott megtalálnám a választ. Miért? Egyre gyorsabban száguldunk, pillantása gyilkos de most nem fordulok el. Szeme villámokat szór. Lassíts! sikítom félelmemben, miközbe könnycseppek serege csordúl ki szememből. Ribanc! ordítja újra meg újra. Tekintetünk összecsapódik. Csak nézem csalódottságtól eltompított szemekkel. Éles fény villan, elvakít. Nem látok semmit. Érzem, a kocsi félelmetes sebességgel pörög, majd átvágódik a korláton. Mentőautó szirénája hallatszik a távolba. Mit tettél? kérdezem, de szó nem hagyja el számat. Miért? Miért tetted ezt velem? Mintha mosolyognék. Csak múló szeszély ami egyszer véget ér, miért foglalkoznék vele? És minden kezd elhalványúlni. De mégis miért?    

 

Oldal: Egyetlen kérdés
Kávé ízü álomvilág - © 2008 - 2024 - kave-izu-alomvilag.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat