UTOLSÓ CSÓK

   A szomorúság gödreiben kényelmetlen aludni. Valahol olvastam, hogy csecsemőpózban összekuporogva lehet igazán kiadni magunkból mindent ami nyomaszt. Sokszor próbáltam e testhelyzetet, de valahogy nálam nem működött, soha nem tudtam megérteni az élet csúnya csapásait így sem. Sem beletörődni fájdalmas csalódásaiba! Hol fent, hol lent, hol fény, hol sötét, helyzetek amik állandó jelleggel váltják egymást... Igen, mennyire igaz tanítása ez minden vallásnak, minden hitvilágnak, természettudománynak... Hol fent voltam, hol lent és mindkettő a szélsőségek legszeszélyesebb szintjéig sodort. Sokszor megközelítettem a csúcsot, oly magasságokba emelkedtem föl, amit földi halandó csak ritkán álmodhat magának. De a mélység is sokszor a pokol legmélyébe sodort, valahányszor megérintette testem, lelkem, egész életem. Mert a lélek az ami szenved, a test összezsugorodik, így eggyé válik a fájdalom. Mint most is. Elmentél! A csendbe ami utánnad maradt, szél fújta felém suttogásod, hangtalan intésbe lebbent a búcsú súlytalanná vált mosolya. Nem értem! Miféle kuszaságot szőtt az élet játszadozó, színes fonala? Arra kértél találkozzunk. Örültem. Végre újra látlak, már nagyon hiányoztál. Itt is vagy, a szokásos helyen. Megérkeztél. Ahogy közeledsz felém, szívem elkezd gyorsabban verni, ugyanúgy mint az első találkozáskor. Már csak egy lépés választ el minket, akkor már látom, hogy baj van. A mosolyod, az arcod most más, valami nem stimmel, érzem. Átölelsz. Egy ölelés ami olyan érzéki tud lenni és ez most valamiért nagyon is az. Azt mondtad, üljünk le valahol. Megtettük, szorosan egymás mellé. Beszélgettünk. Eltelt fél óra, mire én megkérdeztem, mikor látlak újra. Olyan válasz jött, amire nem voltam felkészülve. „Mi többet nem fogunk találkozni!” Egy világ omlott össze bennem! Felálltam, mire te megcsókoltál. Ebbe a csókba minden, minden benne volt: érzelem, lágyság, gyöngédség, vágy, düh, búcsúzás. Az utolsó csók! Olyan ez mintha leperegne előtted az egész életed, csak most nem magadat látod hanem azt a valakit aki mindennél és mindenkinél fontosabb, aki életben tart, aki számodra ő maga az élet. Akit nagyon szeretsz, mégis utoljára látod mert érzéseid benne elhaltak. Megjelennek a legszebb emlékek, amikor még te is éltél az ő szivében, amikor minden bizsergő volt, amikor a boldogság volt az egyetlen meghatározó szó. Az utolsó csók, amibe minden benne van, még az utolsó vele töltött pillanat is. Megkérdezném, hogy miért? De nem teszem. Eltávolodom, vissza se nézek!  Elmentél örökre. A csendbe ami utánnad maradt, szél fújta felém suttogásod, hangtalan intésbe lebbent a búcsú súlytalanná vált mosolya. Képtelen vagyok megérteni. Miféle kuszaságot szőtt az élet játszadozó, színes fonala?  

 

 

Oldal: Utolsó csók
Kávé ízü álomvilág - © 2008 - 2024 - kave-izu-alomvilag.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat