SZOMBAT
Szokásos februári szombati nap ami ugyanúgy indul mint mindig szokott. Vagy mégsem? mégis vannak apró de annál inkább színes adalékok amikkel meghintette a sors? Így talán könnyebnek érzem a batyut amit az élet a vállamra rakott. Megszólal a telefon csengője, üzenet érkezett! már fut is végig bennem egy hatalmas sugár vagy inkább erő. Kezdem biztonságba érezni magam, feltöltődök energiával ami olyan mint a palántának az öntözés. Rápillantok mobilom képernyőjére és belülről érzem futni a szeretet jelét és újra a palánta jut eszembe. Palántázni szikes talajban is! Lelkem ujjongani kezd, más szövegre vártam, inkább letolásra, kemény szavakat tartalmazó írásra mert előzőleg hibáztam. Mennyire más így minden! mennyire más Ő! Megdöbbentően gyorsan hangolódtunk egymásra, megérezve a másik hangulatát, gondolatait. Különös érzés vesz hatalmába! Mennyire odafigyel rám! Érzi, tudja hogy bűntudatom van és próbál segíteni, túltenni magam ezen! Ennyire ismerne már? vagy ösztönösen teszi? átlaghelyzet ez és emiatt tudja hogyan kell kezelnie? és ott a remény, hogy több ez mint átlaghelyzet! Mert emberként gondolkodom mivel emberközpontu világban élek, hálát adok a sorsnak hogy megajándékozott egy egészen rendkivüli lénnyel ... és könnyek csordulnak szemeimből ... nem akármilyen könnyek ... keserű és sós könnyek amik kimarnak minden régi bántalmat. Most érzem az erőt, a biztonságot, a megértést, az okosságot, a szerelmet és mindent ami alkotott egy új, biztonságos világot. Folytatom munkám, haladok sorban a tennivalókkal. Kisüt a nap de még nem érzem melegét, mindent ködbe látok ... és a sűrű ködbe Picur közeledik felém, mosolyog, nyújta aprócska karjait, ölbe kérezkedik. Picur, szomszédban élő másfél éves kislány egy tünemény. Pereg belőle irántam érzett szeretete ami megfogan tenyere simogatásában, szeme pillantásában és minden ölelésében. Pici ő még de a szeretet palántája már terem benne és ez kölcsönös! Megszólal újra a telefon csengője ... Nem veszett oda semmi!