VÉGÁLLOMÁS

 

   Éjjel van, olvasok az erkélyen. Te ennek örülsz, én meg annak örülök, hogy végre van erkélyem. Kipakoltam rá néhány bútordarabot, innentől fogva késő deres őszig sokat leszek itt. Ide könnyebben jön az ihlet, és ha jön nincs menekülés, előle vétek volna kitérni. Szeretsz ilyenkor is, amikor nem vagyok melletted  mert alkotok. Bepillantok hozzád, bent szusszansz a párnán és édeseket álmodsz, néha keresed a testem melegségét. De nem találod! Nézlek az erkélyről mintha a gyermekem lennél akit elfelejtettem betakarni. A zajos utca lassan elcsendesedik, mindenki otthonába tért, a mosógép is befejezte a lármát. Megint nem mosott ki rendesen. Máskülönben jobban szeretem ruháimat kézzel mosni, nem bízom a gépekben. Keresem a napot, de nem találom. Valahol ott lehet a föld mögött, alussza éjjeli álmát. Csillagok ragyogják az eget, azokat nem szeretem annyira, azok egytől egyig hazudnak. Most magadba beszélsz, a párnád leesett de én lusta vagyok felállni, hogy megigazítsam neked. A régi időkre gondolok, amikről keveset meséltem neked, féltem milyen szomorú lennél. Meg minek meséljek? azok az idők már nincsenek. Elvitte őket a múlás, a gonosz, a rossz, mit is tudom én ki vagy mi. Szeretlek! súgom feléd az erkélyről, igaz halkan nehogy megzavarjam nyugodt álmod. Igen, szeretlek! Megfontoltan, csendben, nyugodtan és persze titokban. Szeretném én világgá kürtölni, de minek? elég ha te tudod és érzed is. Mert én igen! Éjjeli szél hatol be a hatalmas ablakon, kezdek fázni. Még maradnék kicsit, de nincs mit tennem, be kell vonulnom a lakásba, nem akarok megfázni. Most nem kell betegség, gyógyszerek. Melléd nyújtózok, átkarollak, párnád lent marad. Te felém fordulsz, kinyitod a szemed de nem látsz semmit hisz éjjel van, sötétség uralkodik körülötted. De érzel! Érzed melletted a nőt, azt a nőt akinek te vagy a mindene. És örülsz mert van neked, annak ellenére, hogy te csak vendég vagy az ő életébe. Magadhoz szorítod, csókolod, dédelgeted, vigyázol rá. Hideg levegő keveréke, ami kívűlről áramlik be az ablakon, karjai ölelése, teste melegsége álomba ringatnak olyannyira, hogy észre sem veszem amikor csókot nyom a homlokomra, fülembe súgja, hogy nagyon szeret, de mennie kell. És megy, járja az útját, de mindíg visszatér. Ha kevés időre is, de visszatér. Mert tudja, hogy Ő számomra végállomás a nincstelenbe vezető út előtt! 

 

Oldal: Végállomás
Kávé ízü álomvilág - © 2008 - 2024 - kave-izu-alomvilag.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat