HASONLÓSÁG
Az egész úgy kezdődött, hogy hasonlítottak egymásra. Fúrcsa, hogy csak most tűnt fel neki a hasonlóság, pedig már régóta koptatták ugyanannak az utcának a járdáját. Talán útjuk különböző irányba haladt, eddig azt sem vette észre, hogy egyáltalán létezik.De így igazán klassz: elég ha ránéz és ragyog a boldogságtól mindene! Mennyi mindenben hasonlítanak! Igen, a hajuk is egyforma őszülő színü. Csak az övé valamivel hosszabb és festve van. Virít amikor rásüt a nap. Az álla ... igen, talán egy picurkát erőteljesebb vonalú. Mert férfi. És vastagabb a nyaka. Határozottan vastagabb. Hisz férfi. Az övé finomabb, kecsesebb. Hát persze, mert nő! A vállai jóval szélesebbek de ez is igy van rendjén. És a ruhái! Azok mindíg stílusosak. A mosolya! Kedves akárcsak az övé. És igazán kellemes a hangja. Mondhatni csodálatosan lágy, szépen csengő. Rádiós hang. Matek eszével egyszíntü. Hogyan csinálja ?!?! Most, hogy ott ült mellette, közel hozzá, érezte az illatát. Hogy is mondják ezt? Markáns! Nem öblítőillat, hanem olyan ... igen, olyan karakteres. Áh, a szemei! Szóval kékes-zöld. Majdnem mint az övé, ami rikító zöld. Nem számít, hasonlít a rikitása...mikor rá néz. Arról nem is beszélve, hogy okos és kedves! Örült mert ma is találkoztak. Titokba. Mint mindíg! Alig mert ránézni.Amúgy kedves a mosolya és milyen egyszerű, jóleső visszamosolyogni. Csak úgy! Semmi erőltetés nélkül. Oh, szinte égeti a tekintete! És csak ülnek, egymáshoz közel.Túl közel. Beszélgetnek. Élvezik az együttlétet. Rámosolyog, de úgy hogy még a gerincébe is érzi annak simogató hatását. Tényleg kékes-zöld a szeme, de milyen szép! Férfi létére szépek a szemei! És az illata! Az illatát mélyen be kell szívni, egyszerűen muszáj.”Bocs, de mennem kell!” – „Máris?” – „Igen” ... és vége a mai varázsnak! De holnap új napra ébrednek, olyan napra ami nem törli el a mai nap emlékét. Sem a hasonlóságot!