Kávé ízü álomvilág

Soha nem késő elkezdeni! Közel a hatvanhoz kezdtem el leírni gondolatokat, jegyzeteket készíteni , amik rögzítik az élet bizonyos pillanatait. Egy adott szituációhoz csak kevés fantázia kell és kész a mondanivaló. Érezd magad jól itt kedves Vendég!

    AZ ASSZONY

   Az asztalon maradt három pohár, melyből az imént kortyolták le a sokadik szilvapálinkát. A negyediknek nem volt szerencséje, az a padló felé szágúldott menthetetlenül. Vergődött, kalimpált, nyújtózkodott utánna, a vége mégis az lett, hogy fülsüketítő reccsenéssel terűlt szét ezer darabra bomolva a széklábak között. Kiürült a harmadik üveg is ami most ott sopánkodott felborúlva a másik kettő mellett. Annyi ital sem maradt benne amitől egy hároméves gyereknek megfájdúlt volna a feje. A ház ura intett, hogy hozza a következőt, fáradt szemében a nem éppen józanságra utaló szikrák hunyorgattak, mint elromlott jelzőlámpa a város peremén. Részeg állapotában hirtelen lerogyott a konyha padlójára és beverte kőkemény koponyáját az asztal sarkába. Rögvest megpróbált felkapaszkodni gyötrelmes káromkodások közepette, de olyan sikerrel, hogy a néhány napos vadkacsáknak is könnyebb lett volna a repülés fortélyait elsajátítani mint a részeg házigazdának a padlóról felkapaszkodni. Barátai, ha egyáltalán barátnak lehet nevezni azt, aki csak mulatni tér be az ember házába, vendéglátójukkal mit sem törődve, folytatták a csetepatét. Az asszony, aki eddig az eső ritmikus locsogására figyelt amint az ablakot és tetőt veri felette, most felkapta a fejét. Nem, nem a csörömpöléstől ijedt meg, inkább párja fenyegetőző és káromkodó hangneme rémísztette meg. Évek során megszokta párja randalírozó vendégeit, de rettegett annak őrjöngő viselkedésétől. A francba! szitkozódott magában. Megint leitta magát. Hát mikor lesz ennek vége? Aztán jött a hirtelen és nem várt pillanat. A rohadt életbe! Hát nem hallod, hogy hozzád beszélek?! ordította alkoholtól bűzlő párja. Az asszonynak alig volt ideje megfordúlni, máris  egy hatalmas tenyeret érzett arcához csapódni. Mert nem várt cselekvés volt, az erős férfikar leterítette lábáról, aminek következtében olyan gyorsan vágódott a falnak, hogy azt hitte menten meghal. Bal, amúgy is sérült vállába belenyilalt a fájdalom olyan fékezhetetlenűl mint amilyen fékezhetetlenül vágódik a sasmadár a fűben elterülő áldozatára. Nem is érti hogyan élte túl az egészet, úgy vélte a szerencsének köszönheti, hogy nem a fejét verte a falba. Kis időre így is elvesztette eszméletét. Nyelve érzékelt valami furcsa, mégis jellegzetes izü dolgot, ami akkor hagyta el a száját amikor ösztönből résnyire nyitotta ajkát. Párja ott vigyorgott a közelébe, nem érződött  rajta, hogy akár egy pillanatig is megbánta volna tettét, ezzel újabb fájdalomérzéket okozva testében. A barátok eltűntek, felszívódtak, csendességtől kongott a konyha. Az asszony fülét bántotta a síri csönd. Valami hiányzott, valamit hallani akart! Percek teltek el míg végre rájött mi az. A bocsánatkérés fülbemászó dallamát szerette volna hallani! De az nem jutott el füléig, hogyan is jutott volna el amikor el sem hangzott. Lábra akart állni ám teste nem teljesítette elméje parancsát. Bal karja teste alá volt gyűrődve, kegyetlenűl hasogatta vállát a fájdalom amikor megfordúlt. Mocskos állat, rohadék! suttogta fájdalmában. Egy kósza könycsepp gördűlt végig sérült arcán de olyan csigagyorsasággal, hogy szinte marta sebes arcát. A könnycseppet könnycsepp követte! Fejében kergették egymást a hasonló emlékek, múltbeli pofonok, rémes pillanatok. Fájt a válla, fájt az arccsontja, de szive és lelke fájdalmánál semmi nem volt nagyobb! Hát mikor lesz ennek vége?

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 14
Tegnapi: 69
Heti: 124
Havi: 627
Össz.: 190 934

Látogatottság növelés
Oldal: Az asszony
Kávé ízü álomvilág - © 2008 - 2024 - kave-izu-alomvilag.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »