ÁGYNYI BOLDOGSÁG

    Csendben összekuporodik, belegabalyodik a lenge anyagból készült takaróba, kis ideig nézi a háton fekvő bizonytalan férfit, majd hátat fordítva annak, halkan elsírja magát. Talán soha többé nem látja! Könnyes szemében felcsillan a remény, talán mégsem mondott igazat és ha így van, természetes félelem az egész. Mégis ösztönösen érzi, valami nincs rendben, aztán a jelenre gondol, a holnap bizonytalan, de ma még itt van. Óvatosan megtörli szemeit, majd megfordúl, még egyszer látni akarja az arcát, hadd rögződjön benne ennek az éjszakának minden egyes pillanata. A férfi a mennyezetet nézi, oly messze jár ahová ez a gyönge teremtés elkisérni nem tudná amúgy sem. Visszafordúl, megadóan becsukja szemeit és halk, nem észrevehető újabb könnyek között álomba merül. A férfi még sokáig vergődik, sehogyan sem tud elaludni, hallja a templomtoronyban az órát amint veri az éjfélt, majd az egy órát, kettőt ... Kellemetlenül, fáradtan kel, ránéz a mellette fekvő asszonyra – mennyire tetszik neki! Miért íly kegyetlen az élet, hogyan hagyhatja magára ezt a drága lényt? Megingatja a fejét; ma elmegy, de ez az út merre  fogja vinni? ennek az útnak a végén mi vár rá? Elveszíti örökre élete szerelmét? Olyan bizonytalan most minden! Ki tudja, talán el se kellene menni, talán be kellene neki mindent vallani, tiszta szivéből magához ölelni, erősen fogni, soha el nem engedni, magába fogadni teljes lényét. Elmondani, hogy a lakás ahol most alszik csendben, már rég a nevén van, hogy ez nem albérlet, hanem az ő ajándéka. Hogy a látszat ellenére nagyon szereti. Hogy ... Elmosolyodik, lelkét nyugalom tölti el mert biztonságba helyezte, sikerűlt kihúznia a mocsárból amibe vergődött. Erős kéztetést érez a forró csókra, alig bírja magát visszatartani, milyen jó lenne most átölelni! De nem meri megérinteni, megkérte ha menni akar úgy menjen el, hogy ő észre se vegye. Fájna a búcsúzás – ő hisz bennem, mindig is megbízott bennem, gondolja. Majd megszakad a szive – mekkora csalódása lesz amikor megébred! Mégse menjen? Nem, mert ha marad akkor elítélnék és az végképp elszakítaná őket egymástól. Gyorsan kapkodja magára ruháit, el élete egyetlen boldog helyéről, a látvány maradjon emlékezetében, ezt nem tudja senki elvenni tőle. Még azok sem akik most erre a lépésre kényszerítik!  Egy ágynyi boldogság volt az egész! Ó nem, annál sokkal kissebb, de ő ezt soha nem érezte szűknek. Volt valaki aki magához vonta, védte, féltette, vigyázott rá, vele fele ennyi hely is elegendő lett volna. Lábújhegyen megközelíti az ágyon elnyúló asszonyt, nem érinti meg csak kezét mágikusan pár centivel felette végig húzza, mint aki magába akarja szívni annak forró testét, hogy soha el ne felejtse. Búcsúzik! És mintha soha nem élt volna ebben a boldog idillben, repül is tovább az ismeretlenbe, mert aki nem vállalja a nehézségeket, az a jót sem tudja megfelelően értékelni. Megérdemelni? nem, azt nem! soha! 

 

 

Oldal: Ágynyi boldogság
Kávé ízü álomvilág - © 2008 - 2024 - kave-izu-alomvilag.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat