REMÉNY ÉS BIZALOM
A remény egy ostoba bohóc, aki mindíg vigasztalja az embert és szép szavakat suttog a fülébe, hogy mindíg van még tovább csak meg kell találni azt az ikerlángot amely a másik mellett ég valahol. Ám a láng nem egy társkereső, nem ez ad reményt. Ez csak illúzió! Annak illúziója, hogy még élsz, létezel, csak nem nekem. Valaki egészen másnak, vagy másoknak. Van benne a felszínességnek holmi szarkasztikus bája amely arra csábít, hogy játsszunk el a sorssal. Csakhogy soha nem mi rángatjuk a drótokat. Csak ülök és bámulok a semmibe! Nem értem. Mi változott pillanatok alatt? Hol a láng? Nincs, mert nem szerettél igazán! Nem is figyeltél kellően rám. Csak te akartál boldog lenni. Semmi több! Kicsinyes önzőségedben, pillanatnyi érdekednek megfelelően, megfeledkeztél rólam ... mert csak igényeink vannak, nyújtani semmit nem akarunk! És mindez nem egy bolond álom, ami dúl-fúl néhány óráig aztán elnémúl. A valóság, ami térdre kényszerít. Ami fáj, ami sebeket okoz. De mit számít mindez? Nekem sokat, neked semmit. Szerinted létezik a valóvilágban olyan, hogy bizalom? Gondolom ismered a szó értelmét, annak fontosságát. Elmondom én neked mi a bizalom! Valami ilyesmi: egy kismadár kiesik a meleg fészkéből, nem tud visszajutni és már kezd fázni. Arra jár egy tehén és a fejére pottyant némi trágyát. Most már megvan a meleg, de nagyon nagy a bűz ezért egész erejéből sipogni kezd. Ott ólálkodik egy farkas, kirántja a madárkát a trágyából és egy nyeletre felfalja. Tanulság: nem mindenki akar rosszat aki a fejedre szarik és nem mindenki akar jót aki kihúz a szarból. Ám a leglényegesebb az, hogy aki nyakig ül a szarban, fogja be a száját! Valami hasonló történt veled is, előbb megmentettél a magánytól, a sötét éjszakáktól, az elhagyatottságtól, aztán hirtelen felfaltál mindent ami kialakult bennem. De lehet be kellene fognom a szám ?!?!