Kávé ízü álomvilág

Soha nem késő elkezdeni! Közel a hatvanhoz kezdtem el leírni gondolatokat, jegyzeteket készíteni , amik rögzítik az élet bizonyos pillanatait. Egy adott szituációhoz csak kevés fantázia kell és kész a mondanivaló. Érezd magad jól itt kedves Vendég!

REJTETT ÖRÖM

   Gyönyörű verőfényes reggel köszöntött rá, a nap hétágra sütött. Szereti az ilyet. Nem örűl a sötétedésnek, az esőnek, a villámlásnak, ezeket nem szereti, de élvezi. Ahogyan átlátszó cseppek folynak végig az ablakon, és pusztító dühvel tombolnak a villámok, hogy szétporlasszanak mindent ami árt nekik, olyan egyedüli! Nem, nem ez illik hozzá, nem ez az ami kifejezi őt, inkább a köd, ami jótékonyan elfedi a hibákat és visszáságokat és egyben eltakarja a múltat, meg ugyanakkor nem látni tőle a jövőt. Távol állt tőle, hogy a múlton rágódjon, hiszen ami megtörtént az megtörtént. Legfeljebb ügyel arra, hogy legközelebb ne kövesse el ugyanazt a hibát. Most se arra gondol mit kellett volna másképp tennie, mert egyáltalán ez nem érdekli. Egész másra gondol! Arra, hogy az öröm úgy lopta be magát az életébe, hogy észre sem vette. Talán különösen hangzik, de nem is érdekelte, hogy ez a felemelő érzés átölelje a lelkét, simogassa az arcát, kényeztesse a szivét. Most nem vágyott rá, eléldegélt a saját érzéseivel, nem kívánta mert félt. Félt attól, ha túl sokat kapna belőle, lehet megriadna. És most olyan ez mint valami meglepetés, mint egy különleges jutalom egy nehéz nap végén. Sokáig egyáltalán nem is ismerte ezt az érzést, magába zárkózott és élt egy saját magának kialakított világba. Viszont ez a mostani öröm nagyon értékes, megtanította szeretni és ez mindennél fontosabb számára. Nyilvánvalóan azt hitte ha nem engedi be a jót akkor kizárja a rosszat is. Mikor a lány bevallotta, hogy szereti, köpni-nyelni sem tudott a megdöbbenéstől. De legbelűl, a szive mélyén, mindig is tudta, hogy azok a tekintetek többet jelentenek mint egyszerű látás, csak félt tudomásúl venni. Rettegett a csalódástól, a gúnytól, a megvetéstől. Emiatt hidegen és elutasítóan viselkedett a lánnyal, nem akarta, hogy az bele lásson. Nem akart semmit sem változni. Dehogyis nem! Csak úgy festette, mintha nem akarna. Mert a lány meglátta benne azt amit még ő sem! A hajlamot arra, hogy boldog legyen, kicsalva belőle ezt a titkot, felszínre hozva így egy másik énjét. Ott belűl, a lelke szomjazott a lány vigasztaló szavára, simogatására, mindenre de mindenre amit adhat neki, a magába zárkózó fiunak. Sejtette, tudta, igenis szüksége van rá. És ugyancsak először az életbe azt kérte, hadd élhessen még kicsit. Miatta! Neki! Vele! Azon a napon kitárta szivét, megnyílt, mindent elmondott ami a lelkét nyomta, kivétel nélkűl. Csodálatos módon, a lány megértette, nem kérdezett, nem faggatta és amikor befejezte mondanivalóját, ugyanolyan bámulatos megértéssel kezelte, mint ahogy arra titokban mindíg is vágyott. Nyilván a lány azt hitte, mostantól közös utazásokat tesznek majd egymás lelki világába, mert szerelmet is vallott neki a fiu, aki eddig minden érzését magába folytott. Szegényke, mekkorát tévedett! Ami még rosszabb, hazudott, becsapta! Megölte benne a csirázó szerelmet azzal, hogy elhitette vele ő is ugyanúgy szereti, érzései egyenrangúak a lányéval, utánna, rövid időn belűl meg  elutasította annak közelségét. Semmi sem változott benne, kétségek közt vergődött újra. Pedig nagyon hiányzott a lány közelsége, annak kedves, lágy hangja, néha vicces jelleme, mosolygós tekintete. Úgy érezte, mintha egy ócska színdarab szereplője lenne, egy vénséges úr, aki megtalálta a szerelmet. Milyen buta helyzet. De valós! Végre megkapta azt amire rég vágyott és tessék! nem tud kezdeni vele semmit! Gyáva? Fél? Sok ennyi boldogság? Újra magába zárta érzelmeit, újra kizárta lelkéből a külvilágot, nem fogadja el a tényt, hogy boldog is lehet! Nem változott semmit! Amit viszont pontosan tud, hogy a lány nagyon szereti, ha ezt nem is tárja senki elé, ez pedig számára többet jelent mindennél. Még akkor is ha nem úgy látszik! Esik. Bámúlja, ahogy átlátszó cseppek folynak végig az ablakon! Ez illene hozzá? Mégsem! Vagy mégis?

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 7
Tegnapi: 16
Heti: 149
Havi: 477
Össz.: 191 421

Látogatottság növelés
Oldal: Rejtett öröm
Kávé ízü álomvilág - © 2008 - 2024 - kave-izu-alomvilag.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »