PICI KINCS

      Alkonyodott már, a nap vörössárga ruhába öltözött, hűvös szél fodrozta a tó vizét. A lány magasba emelte az arcát, érezni akarta a friss, hűvös levegőt a bőrén, szagolni a tó illatát, hallani a tücskök zenéjét. Közelebb húzódott a fiuhoz, amikor annak erős karja átfonódott a vállán. Társa távolba tekintett, elkomolyodott; be kellene mennünk – gondolta és tompa puszit lehelt a lány homlokára. Lassan leköszönt a nap, sötétbe borúlt a táj, kezdett erősödni a szél is, annak hidege settenkedően ruhájuk alá férkőzött. Felemelkedtek a fűről de az ölelő kar továbbra is oltalmazóan hajlott a lány vállára. Ez a tóparti kis ház az ő igazi birodalmuk, ide húzódnak el a zajos, kiváncsi, leselkedő világ elől. A fiú felkapcsolta a villanyt aztán lehúzott egy plédet az ágyról és óvatosan a lány köré csavarta. Jó így? Igen! jött a válasz. Ne félts már annyira, nem fagyok meg! – húzta mosolyra a száját. Végigdőltek a heverőn, a lány odadörgölte orrát a fiú mellkasához, jó mélyen felszívta annak teste finom illatát, míg keze felfedező útra indult. Végighúzta újjait halántékán, az álla vonalán aztán simogató újjai tovább vándoroltak. Beletúrt a hajába, a tarkóját cirógatta majd megpihent selymes, frissen borotvált arcán.  A fiú vágyakozva sóhalytott fel, minden porcikája kivánta a mellette nyújtózó kedves teremtményt. Tekintete újra messze járt, rossz emlékek kavarogtak az agyában. Megint arra gondolt! Újra és újra! Jó ideje történt, más házikóban, más helyen, másvalakivel. Ők ketten sokat nevettek, szerelmeskedtek, szép időkről, kapcsolatukról beszélgettek. Későre járt, indulniuk kellet. Az út forgalmas volt, vasárnap éjjel lévén, ész nélkül gördűltek hazafelé az autók. Bekísérte a házba a lányt, búcsúzott és tovább indult, folytatta útját hisz reggel munkába kell mennie. Amikor belépett az irodába, első dolga az volt, hogy telefonáljon és szép reggelt kívánjon kedvesének. Azonban a telefon másik végén senki nem válaszolt. Többször megismételte a hívást aznap, semmi eredmény nélkül. Amikor több napi kisérletezés után sem sikerült elérni szerelmét, aggódni kezdett, nem találta helyét, álom sem jött a szemére. Aztán egyik reggel valaki visszahívta és semmi bevezetés nélkül, egyenesen a fülébe kiabálta: ne hívja többé ezt a számot mert tulajdonosa eltávozott, elmúlt vasárnap éjjel infarktus vitte el. Te jó Ég! Székhez ragadt, órákig meg sem tudott mozdúlni, némán, záporesőként potyogtak könnyei. Csodálatos, életvidám, kedves teremtés, akit soha többé nem fog látni! Milyen az élet?!?! Nyomasztóak az emlékek, kísérik lépten nyomon ... Felkönyökölt, tekintete elidőzött a lányon, aki huncutan mérte szép szemeivel. Kedves, mosolygós arc, ívelt szemöldök, pajkos ajkak – ilyen volt Ő is, a pici kincs, ahogyan mindíg szólította. Most olyan mintha őt nézné, de tekintete üres, pillantása a semmibe vész. Gombóc nyomúlt a torkába, gyomra összeszorúlt, agyában az idő megállt! Miért vagy csendben? kérdezte a lány. Csak nézlek és kívánlak súgta a fiu alig halhatóan. A két test lassan összeforrt, óvatosan mintha először tennék. Ahogy haladtak a gyönyör útján, fokozódott a szívverés, gyorsúlt a ritmus, sóhajok, a vágy, a mámor, a kín, a fájdalom lüktetett minden mozdulatukban. Szeretlek, nagyon szeretlek – súgta a fiu a lány fülébe. Elhiggyem? Te kis butus, tudod, hogy te vagy az én pici kincsem! Soha el nem eresztelek! és szorosan magához húzta a lányt. Könnycseppek csordúltak végig annak arcán, ő maga sem tudta biztosan, a szomorúság vagy a boldogság könnyei-e ezek!  

 

 

Oldal: Pici kincs
Kávé ízü álomvilág - © 2008 - 2024 - kave-izu-alomvilag.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat