Kávé ízü álomvilág

HIÁNY

       Már érzett ilyet, de ez most valahogy egészen más! Nem csak maga az érzés, hanem ahogyan megéli. Mindíg létezett, volt a Hiány: hol erősebb, hol észrevétlen vagy épp ellenkezőleg, fullasztó. Együtt élt vele de mégis nélküle, mert nem engedte hogy a hiány bélyegezze meg napjait. Sem annak változékonysága, hullámzó intenzitása sem pedig fájdalmak után következő nehéz pillanatok nem volt élete meghatározója. Tudta, tudatalattába tárolta, hogy a hiány is, mint bármi, egyszer elhül. Attól hogy kihunyt az ami kiváltotta, vagy attól hogy beteljesült ugyanaz, nem változott gondolatmenete, mozdulata. A külvilágot sem zárta ki, nem láncolta magához a hiány semmilyen fajtáját, nem csüngött rajta és mitöbb, kérdés nélkül nyitott ajtót mindennek ami megoldást jelentett számára. És most mitől más? Egy érintéstől, egy rég ébredő de elfolytott vágytól, beszélgetésektől? Attól talán, hogy érzi önmaga tud lenni és így sebezhető? Vagy attól, hogy önmaga újra felismerése, új léte nem ilyesztő a másik számára? Attól talán, hogy az együtt töltött pillanatok kezdenek beérni, vagy most kerültek igazán közel egymáshoz? Vagy a félelemtől, hogy pont az ami közel hozott két embert közelebb hozza a véget is? Ki tudja! Most  mégis fél. Mert ez a Hiány más! Megrémíti, felkavarja. Kapaszkodik a nyavajás! De nem engedi uralkodni fölötte. Nem akarja, hogy jobban elkapja és belépjen a fejébe, testébe, azon belül lelkébe. Nem öleli, nem élvezi, inkább hiszi hogy minden miatta keletkező pillanat szép, csodálatos! A másik iránt! Ugynakkor tudja, hogy pont emiatt nem csökken a vágy, ellenkezőleg! Erősödik! És emiatt a Hiány is kezd erőre kapni. Kezdi megszeretni. Mekkora ellentét van hiány és hiány között! Elmélyül. Gonolatai elrepítik a megélt szépbe, egy elképzelt reménybe, egy távolságba, ahol rádöbben, hogy már nem csak a szép és kellemes vonzza hanem a harc is. Harc, hogy a hiányt kibírja! Olyan ez mint egy kirakó játék. Bonyolultnak tűnik, minden szín különbözik, aztán szépen a könnyebbtől haladsz a nehezebb rész felé. Azt hagyod a legvégére mert azzal kell a legtöbbet küzdeni. Pedig ha arra fordítanád még nem szünő erődet és kitartásodat, gyerekjáték lenne az egész! Mosolyog, mert tudja: a Hiány fáj hiszen hiányzik az a valaki. Ugyanakkor jó, mert megérezte azt ami kiváltotta belőle. Gyönyörű is tud lenni mert legvadabb vágyait is könnyedén képzeli el, viszi vászonra vagy papírra. És rémisztő is, mert ha ennyire benne él, talán függeni kezd tőle? Fél a Hiánytól mégis vágyódik rá! Mert csak a Hiánnyal érzi, sokkal többet jelent az ami most ekkora űrt volt képes kiváltani belőle, mint más ami bár felbukkant néha, ám épp csak röpke időre rekedt meg benne. 

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat